Ökrös Tanya

A városi és a tanyasi élet találkozása Mezőtúr határában, vendégségben az Ökrös családnál.

Előszó

Mezőtúron születtem. A város legszélén volt a házunk, a tanyavilág közvetlen közelében. A nagyszüleim neveltek mindenféle szárnyas és lábasjószágot, mindig is közel állt hozzám ez a téma. A közösségi médiában tettem ki egy felhívást azzal kapcsolatban, hogy szeretnék készíteni egy riportot, aminek a témája a tanyasi élet és az ezzel járó kötelezettségek. Ökrös Sándor az elsők között jelzett, hogy ők szívesen benne vannak ebben.

Sanyit nagyon régóta ismerem, kollégák voltunk egy teherautó javító műhelyben. Bár az élet mindkettőnket más irányba terelt a jó kapcsolat megmaradt.
Sanyi mezőgazdasági iskolában tanult, erős alapokkal rendelkezik a tanyasi élethez. Ő is mint a vidéki emberek általában, sok mindenhez ért, sok mindent kipróbált, több helyen is dolgozott, végül az Országos mentőszolgálatnál találta meg a hivatását, 2003-tól mentősként dolgozik. Felesége Kata, ápolónő és asszisztens a városi kórházban. Három gyermekük van: Kata Réka 17 éves cukrásznak tanul, Sándor Péter 15 éves gimnazista a birtok örököse, és Mira 5 éves aki most óvodás.

  • Sanyi mit lehet tudni a tanyáról, kié volt előttetek?
  • A dédszülők már az 1800-as években a közelben éltek. Nagypapám és nagymamám 1952-ben a Kulák üldöztetés miatt el kellett, hogy hagyják a helyet. Beköltöztek a városba ahol nagyon nem találták a helyüket. Négy év múlva, 1960-ban tudták megvásárolni ezt a tanyát. Papám a TSZ-ben dolgozott, mamám háztartásbeli volt, négy gyermeket neveltek fel.
    A várostól nem messze található a birtok, érdekesség, hogy régészek kutatásai alapján, a felszíni leletek korai újkőkori és Árpád-kori településre utalnak.
    Közel van a városhoz. még is elég távol ahhoz, hogy az ember megtalálja nyugalmat. Az állatok gondozása számomra kikapcsolódás, megnyugtató érzéssel tölt el.
  • Többfajta jószággal foglalkoztok. Mivel jár a gondozásuk, élelmezésük, mi a sorsuk, milyen célból tartjátok őket?

  • Reggel és késő délután kell ellátni az állatokat normál esetben. Etetni itatni kell őket, kitakarítani az ólakat, ellenőrizni, hogy nincs-e valami gond velük, átnézni a villanypásztorokat és a biztonsági berendezéseket. Rendet tartani a tanyán füvet nyírni veteményezni stb. Ezt a mentős munkám beosztása miatt nem mindig könnyű megoldani, de nagyon fontos a rendszeresség, hiszen ők tőlem függnek. A szolgálat leadása után a tanya körüli munkák az elsők, csak utána lehet pihenni.
  • Miképpen lehet összeegyeztetni a „civil” munkátokat  a gyereknevelést és a gazdaságot? Milyen áldozatokkal jár ez az életmód?
  • Nem egyszerű, néha van egy kis konfliktus de hamar túllendülünk rajta. A tanyával járó munkák nagy része az enyém, amikor dolgozok akkor az általános etetés itatás van porondon, de ha nem vagyok szolgálatban akkor a nagyobb munkák sem váratnak magukra. De nagyon sokszor mint most is ahogy láthattad az egész család itt van és dolgozunk. A nyaralásokat igyekszünk megoldani van amikor sikerül egy hetet, de van amikor csak pár napot. Járunk moziba, falunapokra, koncertekre. Távollétünkben ismerősök segítenek ellátni az állatokat.

Végszó

  • Van valami üzenni valótok a mai fiataloknak?

  • Szorgalommal és kitartással, vidéken is elérhetitek a kitűzött céljaitokat!

Köszönöm szépen, hogy kicsit betekintést engedtetek a életekbe!
Bár csak egy nagyon rövid idő állt a rendelkezésemre, bízom benne, hogy az üzenet átment.

Köszönöm szépen a lehetőséget!

©️ Major Krisztián 2024

 

Minden jog fenntartva! A honlapon szereplő összes kép, grafika, szöveg, hang, videó és animációs adatállomány a szerzői jogi törvény, valamint a szabályozó törvények hatálya alá tartoznak! Tilos ezek másolása, módosítása vagy felhasználása más elektronikus vagy nyomtatott formában Major Krisztián kifejezett hozzájárulása nélkül!
A feltüntetett márkanevek és típusjelzések a bejegyzett tulajdonosaiké, az oldalon kizárólag a könnyebb azonosíthatóság céljából kerültek feltüntetésre!


©️ Major Krisztián